#Mol-INA viszony

A Mol és a horvát kormány közös nyilatkozatot adott ki
 

A Mol és a horvát kormány közös nyilatkozatot adott ki

Az UNCITRAL szabályai szerint működő hágai állandó választottbíróság utasítására Horvátországnak és a Mol Nyrt.-nek közös nyilatkozatot kellett kiadnia a köztük lévő perről, a dokumentum tartalmazza azt is, hogy a felek és képviselőik az eljárás lezárásáig nem nyilatkozhatnak az ügyről.

MTI MTI

A horvátok közleményben vágnak vissza a Molnak
 

A horvátok közleményben vágnak vissza a Molnak

A horvát kormány szerint az általuk kezdeményezett választottbírósági eljárás végén a bíróság kimondta, hogy a Mol-INA megállapodásokat korrupt módon kötötték meg, így azok érvénytelenek. Ezzel a Mol azon korábbi közleményére reagáltak, amelyben a magyar olajvállalat azt közölte ugyanezen bíróság döntéséről, hogy nem rendeli el az INA-részvények eladásának korlátozását, ezért mind a Mol, mind a horvát kormány az eljárás alatt is szabadon értékesítheti részvényeit.

MTI MTI

A horvát miniszter szerint a Mol lejáratja őt
 

A horvát miniszter szerint a Mol lejáratja őt

A Mol-INA tárgyalások egyeztetésére delegált horvát gazdasági miniszter szerint médiakampányt folytat ellene a Mol, hogy ne ő legyen a főtárgyaló, pedig a horvát kormányban szerinte mindenki ugyanazt az álláspontot képviselné, mint ő.

MTI MTI





Most már Csányi nélkül folytatódhatnak a Mol–INA-tárgyalások
 

Most már Csányi nélkül folytatódhatnak a Mol–INA-tárgyalások

Elvileg pénteken lesz a horvát állam résztulajdonában lévő INA-ról folytatott tárgyalások következő fordulója a horvát kormány és a többségi tulajdonos Mol Nyrt. között, bár a magyar fél a horvátok szerint még nem jelezte, hogy elutazik Zágrábba. MIndenesetre a legutóbbi, szeptemberi tárgyalásokkal ellentétben most biztosan nem Csányi Sándor vezeti a magyar delegációt.

MTI MTI

A Financial Times az INA-Mol ügyről ír
 

A Financial Times az INA-Mol ügyről ír

Belpolitikai tényezők állnak a Mol-INA ügy mögött, tekintettel arra, hogy az emelkedő energiaszámlák és az energiaipari infrastruktúra tulajdoni viszonyai "forró témává" váltak Közép-Európában - írta a Financial Times.

MTI MTI

A horvátok már kijelölték Hernádi Zsolt ügyvédjét
 

A horvátok már kijelölték Hernádi Zsolt ügyvédjét

Védőügyvédet jelölt ki Hernádi Zsolt számára a zágrábi megyei bíróság, Laura Valkovic és a Mol elnök-vezérigazgatója azonban még soha nem találkozott egymással - írta csütörtökön internetes oldalán a Jutarnji List című zágrábi napilap.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu


A horvátok inkább a Mollal egyezkednek, mint egy új tulajdonossal
 

A horvátok inkább a Mollal egyezkednek, mint egy új tulajdonossal

A horvát állami vagyonkezelő vezetője szerint az INA olajtársaság privatizálásakor nem teljesültek a kitűzött célok, és bár a magyar tulajdonos, a Mol javított a cég belső működésén, a várt fejlesztési célokat nem érték el. Azt is mondta viszont, hogy szerinte sikeresek lesznek a horvát INA olajvállalat jövőjéről a Mollal folytatott tárgyalások.

MTI MTI